
Sokunknak nem kis gondot okoz az, hogy be kell menni egy plázába, és vásárolni kell. Nemcsak férfiak vannak így, számos nővel is ugyanez a helyzet.
Általános probléma az is, hogy elveszünk az óriási kínálat tengerében és egyszerűen képtelenek vagyunk kiválasztani, mik is azok a darabok, amikre ténylegesen szükségünk van. Ennek a következménye vagy az, hogy mindig ugyanolyan ruhákat vásárolunk megszokásból, vagy pedig az úgynevezett impulzusvásárlás áldozatai leszünk.
Az impulzusvásárlás nem átgondolt folyamat, sok esetben ami a próbafülkében még jó ötletnek tűnik, otthon már jóval kevésbé az, mert:
A gardróbokban felgyűlt, egyáltalán nem használt darabokra sokszor nagyon sok pénzt költünk el teljesen feleslegesen. Ettől a jelenségtől is garantáltan megkímélheted magad és a pénztárcádat, ha stílustanácsadóval vásárolsz.

Van egy másik vásárlótípus is: ők azok, akiket nem igazán érdekel, hogy mit viselnek, ők a funkcionálisan öltözködők. Nekik annyi a céljuk, hogy a viselt ruhadarab takarja a testüket, és megvédje őket a hidegtől, melegtől, esőtől, esetleg azért legyen a ruha kényelmes…
Az így gondolkodó ügyfeleimtől szoktam hallani, hogy azért vettek meg bizonyos darabokat, mert “egynek jó lesz”
Erre az én válaszom pedig az, hogy igen, de ha egynek jó lesz, akkor az legyen is jó, nem igaz? Ha ebbe a típusba tartozol, egy stylist rengeteget tud segíteni a vásárlásaid során.
A rutinból vásárlók a következő csoport, akik tudják, hogy mit szeretnek, mi áll jól nekik, ezáltal rendszerint ugyanazokat a stílusú ruhákat veszik meg, megszokásból. Nem akarnak kockáztatni, ezzel pedig gátat szabnak az öltözködés adta kreativitásnak, önkifejezésnek, élményeknek. Egy stylist segíteni tud kimozdulni a megszokásból és segít felfedezni új lehetőségeket.
Legyél akár férfi, akár nő, tartozz bármelyik típusba is, a vásárlás stylisttal szolgáltatás segítséget nyújt a tudatos vásárláshoz, spórol neked, időt takarít meg, és garantálja, hogy a megvásárolt darabokat szívesen fogod viselni, és azok egymáshoz abszolút passzolni fognak.
Előre megbeszélt időpontban találkozunk egy bevásárlóközpontban. Kívánság szerint akár Bécsbe is mehetünk.
Amennyiben először találkozunk, egy gyors kávé mellett megbeszéljük, mi a cél. Milyen darabokat szeretnél venni, mi okozza a legnagyobb gondot vásárlásaid során, milyen üzletekben szoktál vásárolni, illetve mik azok a darabok, amik hiányoznak az alapruhatáradból. Melyek azok a színek, fazonok, amiket egyáltalán nem szeretsz, és mik azok amiket nagyon is. Kávé után nekivágunk az üzleteknek.

Ha már voltam nálad gardróbrendezésen, akkor kérlek, hozd magaddal a bevásárló listát, amin tételesen szerepel, hogy milyen darabokra van szükséged. Ilyenkor még célirányosabban indulunk el feltérképezni az üzletek kínálatát, hogy megtaláljuk a számodra legelőnyösebb színű, és fazonú ruhadarabokat.
Ha esetleg voltál korábban nálam színtanácsadáson, akkor a színek kapcsán még sokkal határozottabb elképzelésekkel indulunk neki az üzleteknek.
Indulhat a vásárlás. Az üzletekben legelőször belőjük a pontos méretedet és összeszedjük az első adag felpróbálandó ruhát, amik mindegyike színben passzol a többihez. Ekkor te elkezded próbálgatni a ruhákat, én pedig visszajelzést adok, hogy mi az, ami jó, és mi az, ami kevésbé. Közben én persze cikázom az üzletben, és hozom neked a további szóba jövő darabokat, hogy ténylegesen megtaláljuk a hozzád, és egymáshoz leginkább passzoló ruhákat, cipőket.
A vásárlás stylisttal szolgáltatást akár úgy is szervezhetjük, hogy barátoddal, barátnőddel, anyukáddal, gyermekeddel érkezel. Ebben az esetben mindkettőtöknek segítek megtalálni a megfelelő darabokat. Két főnél több résztvevőt viszont nem javaslok, mert szükség van arra, hogy a fókuszt megtarthassuk, a tapasztalatok szerint két főig működik tökéletesen.
70.000 Ft (kb 3 óra)
Páros vásárlás stylisttal
120.000 Ft / 2 fő (kb 4 óra)
Vidéken: Kattints a részletekért
Budapesten: 55.000 Ft ( 2-2,5 óra)
Vidéken: Kattints a részletekért
Gardróbrendezés + stílustanácsadás helyszínen: 95.000 Ft
50.000 Ft (1,5 - 2 óra)
Páros stílustanácsadás
85.000 Ft / 2 fő (kb 2,5 óra)
90.000 Ft (kb 3,5 óra)
Hétvégi felár: 20.000 Ft

Semmi gond, hiszen minden szolgáltatásom ajándékutalvány formájában is megvásárolható.

Frank Patri vagyok, stylist, stílus- és színtanácsadó és 17 éves szakmai múltam a garancia arra, hogy megtaláljuk, és kialakítjuk az egyéniségednek, életvitelednek megfelelő stílust, színeket, ruhatárat.
Pályafutásom első 10 évét az RTL klub vezető stylistjaként töltöttem, ahol a műsorvezetők képernyőképes megjelenéséért voltam felelős. Itt, és ekkor jöttem rá, hogy mennyit számít a külalak, a magabiztos megjelenés, a teljesítmény szempontjából is.
Amióta pedig civil, dolgozó Nőkkel, és anyukákkal, mostanában sok esetben férfiakkal is foglalkozom, nem maradt kétségem afelől, hogy a stílus- és színtanácsadás egy olyan segítő szakma, amire manapság nagyobb szükség van, mint eddig bármikor. Hiába, nagy rajtunk a social média által gerjesztett nyomás is, és a tökéletes külső kiemelten fontos szempont lett. Gondoljunk csak egy állásinterjúra, vagy olyan alkalmakra, ahol fontos, hogy a megjelenésünk tökéletes, makulátlan legyen.
A színek, és a klasszikus értelemben vett színtanácsadás a kezdetektől a szolgáltatásaim része volt, beágyazva a stílustanácsadásba. Azzal, hogy a felhalmozott tudást rendszerbe szedjem, a mai értelemben vett színtanácsadással 4 éve kezdtem el foglalkozni. Ebben Tarcsay Mária, később pedig Pirityi Éva voltak a mentoraim.
Itt kell megjegyeznem, hogy sokáig sokkal fontosabbnak tartottam azt, hogy valakinek önazonos, stílusos, emlékezetes legyen a megjelenése, és praktikus, tudatosan felépített alapruhatára legyen, mint, hogy minden esetben a “megfelelő “ színeket viselje. Ezért nálam sok évig elsősorban a stílustanácsadás, alapruhatár rendben léte, közös vásárlások és a gardróbrendezés volt a prioritás. Az érveim is megvoltak: ha adott trend/divatirányzatban nem szerepelnek bizonyos színtípusok színei, akkor egész egyszerűen korlátozottabbak a kínálat adta lehetőségei, és nehézkesen tud vásárolni magának ruhát. Aztán ahogy telt múlt az idő, azt vettem észre, hogy a stílustanácsadások során egyre gyakrabban foglalkozunk kifejezetten a színekkel, így vettem fel szolgáltatásaim közé az önálló színtanácsadást.
Szolgáltatásaim terén mégsincs éles választóvonal, hiszen amikor gardróbot rendezek, vagy éppen stílus- vagy színtanácsadást tartok, de még a közös vásárlások alatt is sok olyan kérdés merül fel az ügyfél részéről, ami érinti a többi területet is. Hiszen nem lehet úgy gardróbot rendezni, hogy közben ne indokoljam meg, adott esetben azt, hogy egy ruhának miért nincs többé helye a szekrényedben. Az alapdarabok témában is természetesen az egyén színeinek megfelelően kell felépíteni a jól használható, könnyen kezelhető ruhatárat.
Ha felkeltette érdeklődésedet a tudatos öltözködés, eleged van a rutinból, az egyforma ruhákból, és szeretnéd megtalálni a számodra előnyös színeket, fazonokat, ha bizonytalan vagy hogyan tedd meg az első lépéseket, esetleg úgy érzed, a gardróbod átláthatatlan, keress engem. Együtt megtaláljuk a számodra legelőnyösebb színeket, kialakítjuk az egyedi, csakis rád jellemző, önazonos stílust, és felépítünk neked egy olyan multifunkcionális gardróbot, amiben minden darab passzolni fog mindennel, ezáltal könnyen kombinálható lesz.
Ha bővebben érdekel, hogyan dolgozom, itt olvashatsz róla.
Ha megszületett az elhatározás a változtatásra, és készen állsz, hívj, keressünk egy megfelelő időpontot!
A Patrival való közös vásárlások százezreket spórolnak meg, hiszen ma már nem vásárolgatok céltalanul, tekintve, hogy pontosan tudom, mi az ami jól áll nekem, legyen szó ruhadarabokról, vagy színekről. Arról nem beszélve, hogy sokkal magabiztosabb vagyok kilépni a komfortzónámból. Patrinak köszönhetően végre azt érzem, hogy ruháim engem tükröznek, és nem a trendeket.
Nem emlékezhetek mindenkire, de Frank Patríciára mindenképpen. Okos, művelt, és messze a legmegjegyezhetőbb, finom ízlésű stylistot, ugyanakkor kiváncsi, és tanulni akaró személyiségű lányt ismertem meg benne.
Azért szeretek együtt dolgozni Patrival, mert nem ragaszkodik a konvenciókhoz, viszont tökéletesen tisztában van olyan alapszabályokkal, amelyek elengedhetetlenek az öltözködésben. Mindig fantáziadúsak és összetettek a szettjei, és adurva az, hogy a kedvéért még olyan ruhába is hajlandó vagyok belebújni, amit amúgy le sem akasztanék a fogasról. És tudjátok mi a döbbenet: működik!
Patrícia segítsége egy új kezdet volt az öltözködésemben. Egy multi cég elit osztályán tényleg én voltam a „szürke kisegér”, de Patrícia tanácsai átváltoztattak. Adjak keretet az arcomnak, használjak bátran rúzst, hagyjam el a pasztell színeket és merjek színesben gondolkodni, kékben, zöldben, narancssárgában, stb. Kerüljem a mintásat, a virágosat és építsek fel egy alapruhatárat, amiben minden mindennel felvehető. Én csak álltam az öltözőfülkében, ő pedig csak hozta-hozta a ruhadarabokat, cipőket, táskákat, blézereket. Szuper érzés volt! Eddig nem szerettem vásárolni, de most már alig várom a következő vásárlást.
Barátságos és szakmai hozzáállás. Erős önbizalomnövelő. Mindenkinek ajánlom.
Üdítő élményt jelentett Patríciával a vásárlás. Nemcsak remekül megtaláltuk a hangot egymással, de hosszútávon használható tippekkel látott el. Bevitt olyan üzletekbe, ahova magamtól nem mentem volna be, és felnyitotta a szememet, hogy nemcsak a fekete szín létezik, ha az ember nem S-es méretű. Pár jól variálható darabbal sikerült felfrissítenie a ruhatáramat. Emellett kaptam tanácsot smink és kiegészítők témában is. Én biztosan visszatérő vendég leszek.